Élőzenés koncert2017. április 5. (szerda) 19:00 - Kultúranews/5535_0_300.jpgÚjra városunkba érkezik a nemzetközi hírű Magyar Continental Singers. Az együttes keresztény előadó-művészeti szolgálatot teljesít, amelynek elsődleges célja, hogy különböző eszközök felhasználásával közvetítse a Biblia örömhírét. A koncert élőzenés lesz, amelyre felekezettől függetlenül várják az érdeklődőket.

Második alkalommal lép színpadra Ózdon a Magyar Continental Singers és Zenekar. Ezúttal az Olvasó Adorján Lajos terme ad otthont az élőzenés koncertnek. A Continentals csoport hétköznapi amatőrökből jött létre, akik elsősorban könnyűzenei és színművészeti tevékenységeket folytatnak. Minden évben új repertoárral és tagokkal szervezik meg a gospel kórusaikat. A zenék változatos stílusban, komoly tartalommal közvetítik a jó hírt, és a dalok között elhangzó bizonyságokat. Ezt a formációt több korosztály képviseli.

„Keresztény fiatalok és idősebb korosztály is képviseli magát. Arra kell gondolni, hogy itt megtalálható a pünkösdi, baptista, görög-római katolikus. Mondhatnám, hogy ökumené, de ez nem takarja valóságosan ezt, mert itt a felekezeti hovatartozásunkról nem beszélünk. Egy Istenünk van, a bibliai alapigazságokat hirdetjük énekeken keresztül” - fogalmazott Oláh Krisztián, koordinátor.

A helyi rendezvény fővédnöke dr. Kósné Dargai Rita, aki örömmel vállalta ezt a szerepet. A városból többen is beálltak a támogatók körébe, akik között Janiczak Dávid polgármester, több képviselő, és cégek is patronálják az eseményt.

„Nagyon fontos, hogy másokhoz is eljusson az üzenet. A szervezés kapcsán másik boldogság az volt, hogy az időpont a koncertnek a kereszténység egyik legnagyobb ünnepéhez kapcsolódik, hiszen Húsvét előtt virágvasárnap előtt leszünk. Ez még egy alkalom, lehetőség arra, hogy a húsvéti üzenetet a keresztre feszítést, és a feltámadásnak az üzenetét eljuttassuk az emberekhez” - mondta dr. Kósné Dargai Rita, önkormányzati képviselő.

Az együttes szeretné bemutatni az evangéliumot, a zenén és a személyes példákon keresztül. A koncerten a dalokat jelelés kíséri, és a szöveget vetítőn keresztül is láthatják majd a jelenlévők. Az esemény ingyenes, de az együttes támogatására van lehetőség önkéntes adományokkal. A Magyar Continentals felekezetektől független szervezet, a tagok jó kapcsolatot ápolnak a keresztény közösségekkel, gyülekezetekkel, ami megmutatkozik a koncertek részvételi számán is.

Vissza