Nőnapi köszöntők (képgalériával)2017. március 8. (szerda) 19:00 - Városnews/5449_0_300.jpgA helyi politikai erők is megemlékeztek a nőnapról. A városvezetés, valamint a pártok képviselőinek köszönhetően ma több száz ózdi lány és asszony kapott egy-egy szál virágot a jeles alkalomból. Az egymástól függetlenül szervezett megmozdulások célja az volt, hogy a városunkban élő hölgyek is érezzek a tiszteletet, a megbecsülést és azt, hogy fontos tagjai a társadalomnak.

Virággal köszöntötte az ózdi hölgyeket Janiczak Dávid polgármester ma reggel a nemzetközi nőnap alkalmából. A Szolgáltató Ház előtt elhaladó lányok és asszonyok egy-egy szál fehér szegfűt vehettek át a városvezetőtől, köszöntő szavak és puszi kíséretében. A kedves gesztus mosolyt csalt a megajándékozottak arcára, akik kortól függetlenül, jóleső érzéssel nyugtázták, hogy ilyen formában is gondolnak rájuk. A városvezetés részéről történő nőnapi köszöntésnek már hagyománya van városunkban, hiszen az elmúlt évek során is történt ilyen alkalmi megmozdulás, amelynek célja a gyengébbik nem iránti tisztelet és megbecsülés kifejezése. A polgármester alig több mint egy óra leforgása alatt 500 szegfűt osztott szét az arra haladó járókelők nő tagjai között, sőt a közeli patika dolgozóit is meglepte egy-egy szál virággal.

Hasonló nőnapi akció zajlott az Almási Balogh Pál Kórház előtt is. Ezen a helyszínen Fidrus Péter és Farkas Péter Barnabás alpolgármesterek közösen köszöntötték az arra haladó nőket, a járóbetegeket és az egészségügyi dolgozókat egyaránt. Meglepetésként hatott számunkra az átnyújtott virág, többen is szóvá tették, hogy másként indult így a reggelük, és vidámságra hangolta őket a kedves gesztus. Rövid idő leforgása alatt itt is félezer szál fehér szegfű talált gazdára, és a megajándékozott fiatal, középkorú és idősebb hölgyek nagy örömmel vették, hogy ez a nap róluk szólt. Az alpolgármesterek természetesen bementek a kórház rendelőintézetébe is, ahol a folyosón várakozók között is virágot osztottak szét, és ugyanígy köszöntötték az intézményben dolgozó női munkaerő tagjait is.

A gesztus és vele együtt az üzenet nem változott a nap folyamán sem, csupán a virág színe. A városunkba érkező MSZP sajtófőnök Nyakó István, Kiss Sándorral a párt helyi elnökével és az ózdi szervezet tagjaival közösen 500 darab piros szegfűvel köszöntötte a gyengébbik nem tagjait. A különítmény végigsétált a városközponton, útközben pedig egy-egy szál virággal, és néhány kedves szóval fejezték ki tiszteletüket és megbecsülésüket a velük szembe jövő ózdi nőknek. Azoknak a helyi lányoknak és asszonyoknak, akik gondoskodásuk, odaadásukat, önzetlenségük révén - a világ bármely részén élő nőtársaikhoz hasonlóan – nap mint nap kiérdemlik a férfitársadalom megbecsülését.

A nőkről való megemlékezés fontos napnak számít a Munkáspárt ózdi szervezete számára is. Annál is inkább, mert a nőnap eredetileg munkásmozgalmi eredetű, demonstratív nap volt. Hazánkban a rendszerváltást követően e nap elvesztette ilyen irányú jellegét, ma már az ajándékozás dominál helyette. Kónya Béla a párt központi bizottságának tagja negyedmagával a Városi Piacon köszöntötte a hölgyeket. Az idősödő aktivisták nem virágot osztottak, helyette párjuk hetilapjának egy-egy számával és idei évi kártyanaptárukkal kedveskedtek nekik. A piaccsarnokban dolgozó árusok, kereskedők és persze a női vásárlók örömmel fogadták az apró ajándékot, ami annak a jele volt, hogy ezen a napon megkülönböztetett figyelemmel gondoltak rájuk.


449_0_t 449_1_t 449_2_t 449_3_t
449_4_t 449_5_t 449_6_t 449_7_t
449_8_t 449_9_t 449_10_t 449_11_t
449_12_t 449_13_t 449_14_t 449_15_t
449_16_t 449_17_t 449_18_t 449_19_t
449_20_t 449_21_t 449_22_t
Vissza