Problémás csővezeték2017. március 8. (szerda) 19:00 - Városnews/5446_0_300.jpgKritikus helyzet alakult ki a Szent István úton, emiatt csúszott a Zrínyi és az Árpád úton, valamint az Újváros téren is a fűtés visszakapcsolása. A meghibásodások kijavításán napközben mintegy 25 fő dolgozott.

Az Ózdi Távhő Kft. munkatársai a város több pontján dolgoztak annak érdekében, hogy időben kezeljék a felmerülő problémákat és ne keletkezhessen nagyobb zavar a rendszerben, valamint külsős cég segítségét is igénybe vették. A Szent István úton komolyabb gond adódott, így csak éjfél után tudták elkezdeni a rendszer feltöltését.

„A legnagyobb probléma az a Szent István út térségében adódott, itt öt órát csúszott az ürítés, ugyanis az elzáró átengedett, nem tudtuk leüríteni, tizenegy óra után lehetett bele vágni a vezetékbe, ez öt óra késést eredményezett. Szerettük volna felbontani két akna között a talajt, de nem tudtuk, mert a másfél méteres szabad szakaszon vezették el a gázvezetéket is, és egy karnyi vastag elektromos kábelt is itt húztak el, ezért a meleg aknában kellett elvágni a távhővezetéket” - mondta Halász Sándor, az Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője.

Vissza