Ukrán súlyemelő2017. március 8. (szerda) 19:00 - Sportnews/5444_0_300.jpgEurópa-bajnok és olimpiai 4. helyezett ukrán súlyemelő tréningezett az elmúlt napokban Ózdon. A tervek szerint Oleksandr Pielieshenko visszatérő vendég lesz az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club edzőtermében, sőt, az idei csapatbajnokságon tudása legjavával is segítheti az ÓSFC együttesét.

Nem minden nap látott vendéget fogadott edzőtermében az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club vezetése. Az ukrán Oleksandr Pielieshenko Fekete József sportbaráti kapcsolatai révén került kapcsolatba az ózdi egyesülettel. Néhány napos programjából – profi sportoló lévén - az edzés sem hiányozhatott. Szakítás és lökés gyakorlatait az ÓSFC utánpótlás versenyzői testközelből figyelték. A 85 kg-os súlyemelő Európa-bajnokként érkezett meg tavaly a riói olimpiára, ahol a 4. helyen végzett. A városunkban megtartott edzésén Csengeri Kálmán korábbi teremcsúcsát is megdöntötte.

„Hosszú volt az út Ózdig, elfáradtam, ezért az első nap nem is edzettem. Nagyon tetszik a város, az edzőteremben ideális körülmények vannak és az ebéd is finom volt. Felajánlották számomra azt a lehetőséget, hogy az ózdi klubban versenyezzek és én el is fogadtam ezt. Nagyon szívesen jövök ide. Tetszenek a körülmények. Az idei Európa-bajnokság esélyeiről még nem akarok beszélni. A célt viszont tudom, újra Európa legjobbja akarok lenni” - nyilatkozta Oleksandr Pielieshenko, súlyemelő.

Ha minden a tervek szerint alakul, az ukrán kiválóság három versenyen képviseli majd az ÓSFC színeit. Ezek közé tartozik például az idei csapatbajnokság. Fekete József szerint azonban az edzőteremben való jelenlétének más haszna is lesz a jövőben.

„Nagyon nagy inspiráció és motivációs lehetőség a mi srácainknak Oleksandr jelenléte. Most is csodálattal nézték a bemelegítését is és a szakításait, valamint lökéseit. Kell egy sztár, kell egy példa a fiataloknak, aki meg tudja mozgatni egy kicsit az állóvizet” - fogalmazott Fekete József, az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club edzője.

Oleksandr Pielieshenko ózdi programja után hazautazott Ukrajnába és ott folytatja felkészülését. Az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club vezetésével azonban folyamatos kapcsolatban van, és ha minden jól alakul, idén több alkalommal is visszatér még városunkba.

Vissza