Gazdasági döntések (képgalériával)2017. február 22. (szerda) 19:01 - Önkormányzatnews/5397_0_300.jpgMódosított buszmenetrendről, alapítványok támogatásáról és zárt ajtók mögött megvitatott személyi kérdésről is szó esett a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság soron következő ülésén. Az alig fél órás tanácskozáson ezúttal egy napirend körül sem alakult ki vita, valamennyi előterjesztést támogatólag szavazták meg a döntéshozók.

A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság tagjainak ezúttal 11 napirendi javaslatról kellett határozniuk. Először az Ózd és a szlovákiai Rimaszombat között létrejövő aquakulturális együttműködésről született támogatói döntés, majd dr. Almási Csaba a helyi önkormányzatok pénzügyi, ügyviteli, ügyintézési és egyéb alapvető feladatok egységes szabályok szerinti elvégzését, átláthatóságát biztosító informatikai rendszerhez való csatlakozásáról adott tájékoztatást. Ahogy Ózd város jegyzője elmondta: az ASP rendszer használatát törvény írja elő, az 5000 fő feletti településeken 2018. január 1-től lesz kötelező ennek használata.

„Az ASP bevezetéséhez anyagi források szükségesek. Kiírásra került egy pályázat, 9 millió forintra lehet pályázni. Ez azonban nem lesz elég arra, hogy ezt a rendszert kiépítsük, és működtessük. Tenni kell még hozzá – felmérésünk szerint – 5 millió forintot. Tekintettel arra, hogy az ASP-hez kapcsolódni kötelező, pályázni nem, de célszerű, erről szól ez az előterjesztés” - mondta dr. Almási Csaba, Ózd város jegyzője.

A város lakossága szempontjából fontos napirend volt a helyi autóbusz-közlekedést érintő javaslat, amely a menetrend módosításával foglalkozott. A szolgáltatást a tavaly megkötött közszolgáltatási szerződés alapján továbbra is az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. látja el. A most megvitatott változtatások érintik például az Autóbusz-állomás – Március 15. út – Kórház útvonalat, ahol a reggeli órákban jelenleg iskolai napokon közlekedő két járat közül az egyiket tanszüneti munkanapokra is kiterjesztik. A 2017. január 1-től bevezetett mogyorósvölgyi betérőt azonban az utasok nem, vagy csak elenyésző számban veszik igénybe, így annak megszüntetését javasolták.

„Amik beérkeztek lakossági észrevételek, az alapján módosítottunk. Tulajdonképpen teljesítmény- és költségnövekedéssel ez nem jár, időpont módosítások jöttek létre csak” - nyilatkozta Tartó Lajos, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke.

Mindezek mellett a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság tagjai alapítványok támogatásával és a Marosi István Városi Sportcsarnok üzemeltetési szerződésének módosításával is foglalkoztak, de az is kiderült, hogy az ÓZDSZOLG Szolgáltató Nonprofit Kft. eddigi ügyvezetőjének, Venczelné Ferenczi Juditnak a megbízatását közös megegyezéssel megszüntették, a cég új vezetőjének és a felügyelő bizottsági tagjának megválasztásáról pedig zárt ajtók mögött határoztak a döntéshozók.


397_0_t 397_1_t 397_2_t 397_3_t
397_4_t 397_5_t 397_6_t 397_7_t
397_8_t 397_9_t
Vissza