Napirenden a költségvetés (képgalériával)2017. február 1. (szerda) 19:00 - Önkormányzatnews/5327_0_300.jpgElfogadásra javasolja a képviselő-testületnek a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság a város 2017. évi költségvetésének rendelet-tervezetét. A korábbi évek takarékos és kiegyensúlyozott gazdálkodásának köszönhetően a büdzsé stabil lábakon áll, a város zökkenőmentes működését tudja biztosítani.

Örömre azonban nincs ok, hiszen a 629 millió forintot is meghaladja a bevételcsökkenés, illetve a kiadás növekedés, ami a tervezést befolyásolta – fogalmazott Janiczak Dávid polgármester. Kompenzációra - a most még nem látható bevételek függvényében - májusban lesz lehetőség. A költségvetés összeállítását jelentősen mértékben megnehezítette többféle forráscsökkenés és kiadásnövekedés.

„A bevételeink nem egészen úgy alakulnak, mint ahogy szerettük volna, hiszen az egy főre eső adóerő képesség emelkedett, ennek köszönhetően kevesebb az állami támogatás. Csökkent a népesség száma is, erre is kevesebbet kapunk az államtól, és a közhatalmi bevételek, az iparűzési és építményadó is elmaradtak a várakozástól. Kiadási oldalon természetesen ez jelentkezik, kevesebbet tudunk ott is költeni arra, amire szeretnénk. Örömmel mondom el, hogy több jut többek között a civil szervezeteknek, az egyházaknak és a városi rendezvényekre” - nyilatkozta Tartó Lajos, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke.

Fürjes Pál FIDESZ-es képviselő több kérdést is intézett a bizottsági ülésen a polgármesterhez, felvetette a tervezett adóbevétel növekedés mikéntjét, érdeklődött a lakosságszámról, s többször említette a büdzsé alultervezését is.

„Egy picikét bátrabban lehetne az emberek széles körét érintő kedvezményjellegű kiadásokat növelni” - mondta Fürjes Pál, önkormányzati képviselő.

Kiss Sándor MSZP-s képviselő több módosító javaslatot vetett fel, amelyek közül volt, ami a sportot érintette, de emelést javasolt például a pályázatok előkészítése vonatkozásában is. Elképzeléseivel ugyan egyetértett a polgármester, a mostani helyzetben azonban sem ő, sem a bizottság nem tudta azokat támogatni. Többször elhangzott az ülésen, hogy a bevételek függvényének ismeretében májusban lesz majd lehetőség korrigálni a visszafogott tételeket.

„Az előző egy évben rendelkezésre álló közel 1 milliárd forintos tartalék és a kiegyensúlyozott gazdálkodás lehetővé teszi, hogy ebben az esztendőben is zökkenőmentesen működjön Ózd városa. Ez az alap, ami segítette az idei költségvetés tervezését. A 2017. évi költségvetéshez összesen 424 millió 800 ezer forintot tudtunk felhasználni ezekből a tartalékokból, és mindezek mellett a béremeléseket is sikerült az intézményeknél foganatosítani” - fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.

A képviselő-testület holnap dönt majd az idei költségvetési rendeletről, csakúgy mint arról, hogy a köztisztviselői illetményalap változása miatt emelkednek a képviselői tiszteletdíjak. Törvényi változások miatt emelkedik a polgármester és az alpolgármesterek fizetése, amelyeket az államtitkárok illetményéhez igazítottak. A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság saját hatáskörében döntött a helyi autóbuszokba beszerelt összesen 26 kamerarendszer és kamera ingyenes bérbeadásáról, február elsejei határidővel.


327_0_t 327_1_t 327_2_t 327_3_t
327_4_t 327_5_t 327_6_t 327_7_t
327_8_t 327_9_t 327_10_t
Vissza