Támogatott vakcina (képgalériával)2017. január 11. (szerda) 19:00 - Egészségnews/5262_0_300.jpgSokkal olcsóbban juthatnak a szülők a gennyes agyhártyagyulladás elleni védőoltáshoz. Január elseje óta már csak a Meningococcus C típusú vakcina dobozdíját kell megfizetnie a patikában annak, aki be szeretné adatni gyermekének az oltóanyagot. A kormány népegészségügyi programjának keretében, kiemelten támogatottá vált az említett védőoltás.

Korábban 2000 forintot, január elseje óta már csak a 300 forintos dobozdíjat kell kifizetni a C típusú agyhártyagyulladás elleni védőoltásért. Ezt az összeget leszámítva maga a vakcina ingyenes, így szélesebb körben lett elérhető a két és fél éven aluli gyermekek számára. A Nemzetőr úti csecsemő tanácsadáson a gyermekorvos rendszeresen felhívja a szülők figyelmét a gennyes agyhártyagyulladás elleni védőoltás fontosságára.

„Ez tényleg egy jelképes ár ahhoz képest, hogy milyen szövődményei vannak ennek a betegségnek. Én eddig is minden gyermeknek ajánlottam. Korábban sem volt túl drága, elérhető volt a szülők számára és azoknak a csecsemőknek a nagy része, akik ebbe a körzetbe tartoznak, ezt a nem kötelező oltást megkapták” - mondta dr. Lukács Annamária, gyermekorvos.

Az agyhártyagyulladás a központi idegrendszert, vagyis az agyat és a gerincvelőt körülvevő hártyák gyulladásos megbetegedése. A 2-5 év alatti gyermekek különösen veszélyeztetettek, ráadásul nagyon nehéz felismerni időben a betegséget. A baktériumnak öt típusa létezik, hazánkban évente 30-50 fertőzés van, ezek háromnegyedét a B, és csupán 17 százalékát okozza a C típusú törzs, ami ellen most ingyen oltanak.

„Azért tartom ezt fontosnak, mert vannak olyan betegségek, amelyeknek súlyos szövődményei lehetnek, és amelyeket védőoltással meg lehet előzni. Szeretném, ha ezeken nem esnének át. Ha ez egy, vagy ismétlődő szurival megelőzhető, és ezzel egy kórházi kezelést el tudunk kerülni, akkor én ezt mindenféleképpen hasznosnak tartom” - nyilatkozta dr. Mihalkó Linda.

Valójában még mindig sok pénzt kell fizetnünk, ha teljes biztonságban szeretnénk tudni utódainkat ezzel a betegséggel szemben. A komplett védelemhez ugyanis az ingyenes mellé további kétféle oltás beadása szükséges, ezekért viszont továbbra is fizetni kell, ráadásul nem is keveset.


262_0_t 262_1_t 262_2_t 262_3_t
262_4_t 262_5_t 262_6_t
Vissza