Gazdasági kérdések (képgalériával)2016. szeptember 21. (szerda) 19:00 - Önkormányzatnews/4879_0_300.jpgTovábbra is stabil lábakon áll a város költségvetése – derült ki a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ma délutáni tanácskozásán. A testület tagjai a büdzsé módosítása mellett egy új, második főállású alpolgármester illetményéről is tárgyaltak. Összesen tizenegy napirendi pontot vitattak meg.

Tizenegy napirendi pontot vitatott meg ma délutáni ülésén a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság. Az első előterjesztés a költségvetés módosítása volt. Az ezzel kapcsolatos részleteket a Pénzügyi és Gazdasági Osztály vezetője, Kovács-Hagyó Zoltán ismertette. A tanácskozáson elhangzott, hogy a város költségvetése továbbra is stabil lábakon áll, Ózd mintegy négyszázmillió forintos tartalékkal rendelkezik. Ugyanakkor a jövőben lesznek változások bevételi és kiadási oldalon is.

„A közhatalmi bevételek úgy néz ki, hogy csökkennek. Javarészt azért, mert a legnagyobb adózónál módosul az adó. A kiadásoknál pedig van egy 130 milliós tétel, ami eddig nem volt betervezve. Ez részben az ÓTSZEGYII, részben a Startprogram Iroda, illetve az Ózdi Városüzemeltető Intézmény kiadásaira, illetve a József Attila Gimnázium működtetésével kapcsolatosan merül fel. Egy orvosi műhibaperre pedig 48,8 millió forintot kell az önkormányzatnak kifizetnie” - mondta Tartó Lajos, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke.

A költségvetés módosítását hat igen és egy nem szavazat mellett javasolja elfogadásra a bizottság. A továbbiakban többek közt a Zöld Város kialakítása pályázat benyújtásáról, valamint az acélműnél történő közlekedés megkönnyítésére két kitérő megépítésének támogatásáról is egyhangúlag szavaztak a jelenlévők. A második, főállású alpolgármester illetményéről szóló napirendhez a Fidesz-KDNP-s Fürjes Pál hozzáfűzte, nem tudja támogatni magát a pozíció létrehozását. Végül hat igen és egy nem szavazat érkezett a napirendi ponthoz.

„A jelenlegi javaslatban 70 százalékra, tehát a legminimálisabb összeget terjesztettük elő. A bizottságok ezt támogatták is. Ózd város önkormányzatának költségvetése stabil lábakon áll. Ezt egy másik előterjesztésben tárgyaltuk. A költségvetés módosítása nem szükséges ahhoz, hogy ezt az illetményt biztosítani tudjuk az új alpolgármester számára, hiszen a képviselő-testület működésére fenntartott keret, amelyet év elején megszavazott Ózd város önkormányzata, biztosítja ezt a szükséges forrást” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

Az ülés zárásaként három előterjesztésről bizottsági hatáskörben döntöttek. Itt egy ingatlancsere-kérelem elbírálásáról, és az Ózdi Sport- és Élményközpont kezelésében lévő eszközök leselejtezéséről esett szó. Itt minden napirendet egybehangzóan támogattak a képviselők.


879_0_t 879_1_t 879_2_t 879_3_t
879_4_t 879_5_t 879_6_t 879_7_t
879_8_t 879_9_t 879_10_t



Vissza