Testületi döntések (képgalériával)2016. július 21. (csütörtök) 19:00 - Önkormányzatnews/4692_0_300.jpgTizennyolc napirendi javaslatról határozott mai tanácskozásán Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A helyi döntéshozók területrehabilitációs kérdésekkel éppúgy foglalkoztak, mint sportos témájú előterjesztésekkel. Mindezek mellett az ülésen az is kiderült, hogy az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázatra augusztus közepétől október közepéig lehet jelentkezni, az új vezető pedig 2017. január 1-jével kezdheti majd meg munkáját.

A Képviselő-testület tagjai három pályázati lehetőség megvitatásával kezdték meg mai munkájukat. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében az Oxigéngyár területe és az Újtelep-Kiserdőalja egyes részei újulhatnának meg. Előbbi esetében épületek bontására és felújítására, valamint energetikai korszerűsítésére is sor kerülne, utóbbi viszont nagyrészt közterületek megszépítését eredményezné.

„450 millió forintos támogatási igényt céloz meg ez az előterjesztés. Ennek keretében 30 százalékban van lehetőség arra, hogy lakóingatlanokat újítsunk meg, a többi pedig a terület infrastruktúrájának a felújítását szolgálná. Többek között az Ív úti nagytemplom előtti parkolónak a felújítása, az ehhez kapcsolódó zöld területeknek a rendbe tétele is ebbe a körbe tartozna. De nem csupán Újtelep, hanem Kiserdőalja is bele tartozik a pályázatba. A kollégák már felmérték, hogy rendelkezünk ott akkora számú önkormányzati ingatlannal, melyeken ezt a beruházást végre lehetne hajtani” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Szintén pályázati forrásból épülne városunkban hét darab kültéri edzőpark is. A Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Programban való részvétellel bár egyetértettek a képviselők, a sportelemek tervekben megjelelt helyszínein azonban többen módosítanának. Ahogy Janiczak Dávid a napirend kapcsán elmondta: az edzőparkok helyét próbálták úgy kiválasztani, hogy azokat minél többen használni tudják, és mivel 5 évig a fenntartásukról is gondoskodnia kell majd a városnak, ezért az állagmegóvás is fontos szempont volt a helyszínek megjelölésekor.

Az Ózd Városi Rendészet vezetői állására új pályázatot hirdetett az Önkormányzat. Erre azért volt szükség, mert az előzőt eredménytelennek nyilvánították. Az új pályázat előkészületei mára megtörténtek, a beérkező jelentkezéseket egy három tagú eseti bizottság bírálja majd el.

„Ebben a pályázati kiírásban Ózd Város Önkormányzata, amennyiben támogatja a Képviselő-testület, egy nagyobb időintervallumot ad arra, hogy nagyobb merítéssel sikerüljön minél több pályázót bevonni és közülük választani ki Ózd Városi Rendészet vezetőjét. De arra is lehetőséget ad a pályázat, hogy a mostani, megbízott vezető a képességeit bebizonyítva, esetleg eredményeket érjen el a Rendészettel” - tette hozzá Ózd polgármestere.

Az ülés záró harmadában öt tájékoztatót is meghallgattak a képviselő-testület tagjai. Az Ózdi Kézilabda Club és az Ózdi Futball Club működésével, az elmúlt szezonban elért eredményeivel kapcsolatban több kérdés is felmerült. A labdarúgás esetében Fidrus Péter egy DVTK-val való jövőbeni együttműködés lehetőségéről is beszámolt, valamint a sportegyesületek támogatási rendszerének átalakítását is átgondolandó feladatnak nevezte.


692_0_t 692_1_t 692_2_t 692_3_t
692_4_t 692_5_t 692_6_t 692_7_t



Vissza