Új borítás (képgalériával)2016. július 7. (csütörtök) 19:00 - Fejlesztésnews/4650_0_300.jpgFelújítják az Árpád Vezér Általános Iskola tornatermét. A munkák elvégzéséhez pályázati úton 5 millió forintot nyert el az oktatási intézmény vezetése. A beruházás még a nyáron megvalósul, így szeptemberben megújult környezet fogadja majd a diákokat.

Az Árpád vezér úti iskola közel 60 éves épület. A tornateremben ezen időszak alatt kétszer volt kisebb-nagyobb felújítás. A talaj folyamatosan vizesedett, így a parketta borítás szép fokozatosan egyre jobban károsodott. Az elemek elcsúsztak egymástól, szintbeli eltérések keletkeztek, a testnevelés órákon való mozgás balesetveszélyessé vált. Az iskola igazgatója ez év február végén átmenetileg bezáratta a tornatermet, a pedagógusok az udvaron és az iskola folyosóin tartották meg a tanórákat.

Szeptemberre megújulhat a helyiség. Egy sportáruház-lánc pályázatán közel 5 millió forintot nyert el az iskola vezetése, a beruházás pedig már a nyári hónapokban megvalósulhat.

„Ebből az összegből teljes egészében fel tudjuk újítani a padlózatot, egy nagyon profi sportpadlót kap a tornatermünk. E mellett pedig a jelenlegi, falon lévő burkolatot is le tudjuk cserélni” - mondta Leniczkiné Juhász Judit, az iskola igazgatója.

Az igazgatónő elmondása szerint a beruházás a tisztasági festést nem foglalja magába, azt önerőből és egyéb segítséggel próbálják megoldani. Ennél azonban sokkal meglepőbb dolog az, hogy az új padlóborítás csupán a terem feléig fog tartani.

A beruházás a tornaterem közepéig lesz hatályos. Ez a rész tartozik ugyanis az általános iskolához, amelynek a KLIK a fenntartója. A felezővonalon túli rész már a szakiskola területe, amelynek a Nemzetgazdasági Minisztérium a fenntartója, így rájuk ez a pályázat nem vonatkozik.

A felújítást finanszírozó sportáruház-lánc szakemberei napokon belül megtartják a helyszíni szemlét, ezt követően pedig azonnal munkához is látnak, ügyelve a felezővonalnál való rész kialakítására. A tervek szerint a beruházás augusztusra be is fejeződik, így az általános iskolás diákok szeptemberben már egy megújult tornateremben mozoghatnak.


650_0_t 650_1_t 650_2_t 650_3_t
650_4_t 650_5_t 650_6_t



Vissza