Megelőzés2014. július 17. (csütörtök) 18:36 - Rendőrségnews/2399_0_300.jpgEgyre többször lesznek erőszakos cselekmények áldozatai a közlekedésben dolgozók, ezért ma buszvezetőknek tartott tájékoztató fórumot az Ózdi Rendőrkapitányság. A Borsod Volán ózdi igazgatóságán szó esett arról, hogyan védhetik meg magukat a sofőrök, és milyen módon oldhatják meg a munkájuk során adódó konfliktusokat.

Rablás és zsarolás miatt indított eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság putnoki rendőrőrse putnoki lakosokkal szemben május végén. A gyanúsítottak több buszsofőrt is megfenyegettek azzal, hogy bántalmazzák őket, ha nem adnak nekik pénzt. A pénzért cserébe védelmet ígértek. Ők már rendőrkézen vannak, de az elmúlt években többszörösére nőtt az ilyen és ehhez hasonló, közlekedésben dolgozókat ért támadások száma.

Az ózdi buszsofőrök védelmében tartott ma tájékoztató előadást a helyi rendőrség nyomozója. Hübner Péter először a közfeladatot ellátó személy fogalmát tisztázta, mert a buszvezetők is ebbe a körbe tartoznak. Az ellenük elkövetett erőszakos cselekményeket keményebben büntetik. A statisztikák szerint főleg a városokban dolgozó sofőrök vannak veszélyben, ahol az emberek kevésbé ismerik egymást. Leginkább éjszaka, és nem ritkán ittas állapotban követik el a támadásokat, de már az is erőszaknak számít, ha valakit szóban megfenyegetnek.

Hogy a putnokihoz hasonló esetek ne ismétlődjenek meg, az Ózdi Rendőrkapitányság nemcsak egy ilyen megelőző fórumot tervez, hanem egy sorozatot indítottak el.

"Az Ózdi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán nyomozó kollégám eddig több mint harminc buszsofőr részére tartott bűnmegelőzési előadást. Ilyen még a jövő héten is lesz. Az előadások célja az, hogy az ilyen jellegű bűncselekményeket megelőzzük, illetve, hogy ha áldozattá válnak a sofőrök, tudják, hogy mit kell tenniük, hogyan, és milyen módon tudunk együttműködni, hogy az elkövetőket mihamarabb elfogjuk, és az üggyel kapcsolatos lépéseket megtehessük" - nyilatkozott dr. Molnár Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

A fórumon a sofőrök is feltehették kérdéseiket, és arra is választ kaptak, ők mit tehetnek a konfliktusok elkerülése érdekében. A tájékoztatón arról az új értesítési rendszerről is hallhattak, amelyen keresztül baj esetén kapcsolatban léphetnek a rendőrséggel.

Vissza