Bűnmegelőzés2013. december 18. (szerda) 17:03 - Rendőrségnews/1862_0_300.jpgBűnmegelőzési konzultációt tartott az ózdi rendőrkapitányság. A fórumon három prevenciós kisfilmet is vetítettek, melyek a térség tipikus jogsértéseit mutatták be. A filmeket a jövőben több település iskolájában is bemutatják, céljuk, hogy hasznos tanulságokkal szolgáljanak a fiatalok számára.

A megyei rendőr-főkapitányság pályázatán elért sikernek köszönhetően kétszázezer forintos keretet fordíthatott bűn- és baleset-megelőzési akcióra az Ózdi Rendőrkapitányság. A lehetőséget igyekeztek hatékonyan kihasználni, így a Kapinfó című kiadvány nyomtatott változatának megjelentetése mellett hat prevenciós kisfilm is elkészült.

- A célközönség egyértelműen az Ózdi Rendőrkapitányság illetékességi területén élő lakosság, tehát mind a 29 település, illetve a kisfilmek tekintetében az ország. Szeretnénk, ha az országos rendőr-főkapitányság honlapján keresztül bárki, bármikor megnézhetné ezeket, hiszen célunk az volt, hogy megelőzzük mind a bűncselekményeket, mind a baleseteket. – mondta dr. Molnár Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

A többek között közlekedéssel, drogfogyasztással és -terjesztéssel, valamint bolti lopással kapcsolatos filmeket elsősorban fiataloknak szánják. Az általános- és középiskolákban tervezett vetítés a tervek szerint nagyobb hatással lesz a diákokra, mint egy tanórai előadás. Az anyagok terjesztésében az arlói és Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat is a rendőrség segítségére lesz. Ők elsősorban a romák által nagyobb arányban lakott területeket vonhatják be.

- A későbbiekben úgy szeretnénk, hogy biztonsági fórumot szervezünk, ezen kívül most ugye 500 ember be van vonva téli közmunkába, különböző pontokon, csillagpontokon tanulnak, ahol a tanárokkal és a körzeti megbízott rendőrökkel egyeztetve ezt a filmet levetítjük. – nyilatkozott Berki Lajos, ÓRNÖ elnöke.

A fórumon Obbágy Csaba, Ózd alpolgármestere is a prevenció fontosságát hangsúlyozta. A rendőrség számára a bűnmegelőzés legalább olyan fontos mint a bűnüldözés, ha a mostani akcióval csupán egy közúti balesetet, vagy bűncselekményt sikerül megelőzni, a munka nem volt hiábavaló.

Vissza