Fontos segítség (képgalériával)2021. június 30. (szerda) 19:00 - Egészségnews/10463_0_300.jpgMa is véradásra várták az embereket a Civil Házban. Ez alkalomból jégkásával és kézműves szappanokkal készültek a segíteni szándékozóknak. Körülbelül ötven személy jelent meg. Fontos, hogy azon kívül, hogy másoknak segítünk, magunkkal is jót teszünk, mert jótékony hatással van szervezetünkre az új vér képződése.

Minden hónap utolsó szerdáján, így ma is véradást tartottak a Civil Házban. Déltől ötig zajlott az esemény. Ez alkalommal is sokan érkeztek, hogy ezzel segítsenek bajba jutott embertársaikon. A véradókat telefonon keresik fel, és saját időpontra érkeznek, hogy ne legyen torlódás. Aki csak ma értesült az eseményről, és nem volt időpontja, lehetősége nyílt ettől függetlenül is ellátogatni az intézménybe.

„Negyven és ötven ember között mozog az a véradó, akik minden hónapban eljönnek. Ettől kiugróan magasabb, hetven-nyolcvan fő karácsonykor szokott lenni a szabadságolás és az ünnepek alatt. Nagyon reméljük, hogy ez meg fog változni, és nyáron is ennyi véradót láthatunk szeretettel” - mondta Dobos Eszter, a Magyar Vöröskereszt Észak-Borsod Területi Szervezetének területi munkatársa.

A 18 és 65 év közötti személyek alkalmasak erre, akik egészségesnek érzik magukat, és nem találkoztak koronavírus fertőzésen átesett beteggel az elmúlt időszakban. Olyanok is segíthetnek, akik már beoltatták magukat. A véradók száma minden hónapban változik. Fontos, hogy bőségesen fogyasszunk folyadékot és együnk is. A beavatkozást követően az embereket jégkásával kínálták, és kézműves szappannal, gyertyával gazdagodhattak a páciensek, amit a Magyar Vöröskereszt társadalmi vállalkozásában készítenek megváltozott munkaképességű kollégák.

„Segíteni kell másoknak. Tudom, hogy a kórházban nagy szükség van a vérre. Nagymamáim is bekerültek a kórházba, többek között alig jutott nekik vér. Ez ösztönzött arra, hogy igenis el kell, hogy jöjjek, és ha segíteni tudok, jót tudok tenni, akkor segítenem kell másoknak” - fogalmazott Szarka Anett.

A mai napon városunkban közel ötvenen érkeztek segítő szándékkal. Fontos, hogy egy ilyen alkalmon azon kívül, hogy másoknak segítünk, magunkkal is jót teszünk. Aki rendszeresen ad vért, annak ez a jó szokása segíti a szervezetét az egyensúlyhiány minimalizálásában, sőt a vasszintjére is jó hatással van. A következő ilyen eseményt július 28-án szervezik meg.


0463_0_t 0463_1_t 0463_2_t 0463_3_t
0463_4_t 0463_5_t 0463_6_t 0463_7_t
0463_8_t
Vissza