Jóváhagyott büdzsé2021. február 22. (hétfő) 19:00 - Városnews/10099_0_300.jpgElfogadta a polgármester az idei költségvetési rendeletet. Ezt a járványhelyzet miatt tehette meg egy személyben, képviselő-testületi ülést tavaly november óta nem tartottak. A 2021-es büdzsében 355 millió forintos hiány szerepel, amelyet a tavalyi pénzmaradványból tudnak finanszírozni. A polgármester szerint a kötelező feladatok ellátását is a minimum szint alá kellett vinni.

Háromszázötvenöt millió forintos hiánnyal fogadta el az idei költségvetési rendeletet a polgármester. Janiczak Dávid a járványhelyzet miatt tehette ezt meg egy személyben, a büdzsé jóváhagyásának ugyanis jogszabályban előírt határideje van, képviselő-testületi ülés viszont tavaly november óta nem volt. A bevételi oldalon valamivel több mint 4,2 milliárd, a kiadásin közel 4,6 milliárd forintos főösszeg szerepel. A hiányt az előző évi pénzmaradványból finanszírozzák. A polgármester elmondta, hogy egyelőre nem tudni, mekkora mértékű állami kompenzációra számíthatnak a kiesett bevételek miatt. Ezért az intézményektől és a nonprofit cégektől is az igények csökkentését kérték. A kötelező feladatok ellátását is a minimum szint alá kellett vinni. Újra mérsékelni kényszerültek a sport- és civil szervezeteknek szánt keretösszeget, és nincs lehetőség az egyházak vagy a rendőrség támogatására. Miután minden kötelező kiadást kifizetnek, nem marad semmi, amiről további politikai egyeztetések folyhattak volna.

„Ha az önkormányzatoknál csak a saját bevételeiket otthagynák, senkinek nem panaszkodnánk. Tehát ha az állam semmilyen bevételt nem vonna el tőlünk, 380 millió forinttal több lenne az idei költségvetésben. Akkor is sújtana minket az adókiesés, ami a távozó cég miatt fennáll, vagy ami a járványhelyzet miatt kialakult. Nyilván fájna, de gondoljunk bele, 380 millió forinttal több lenne. Ez azt jelentené, hogy meg tudnánk emelni a kereteket, lehet, hogy tudnánk bővíteni az autóbuszos közlekedést, lehet, hogy le tudnánk aszfaltozni az utak egyötödét” - hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.

A polgármester hozzátette: az önkormányzatiságot az utóbbi időben alaposan megnyirbálták. Szerinte már az is nagy segítség lenne, ha saját bevételeikkel gazdálkodhatnának, és döntési jogköreiket nem vennék el. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője azt sérelmezte, hogy az egyeztetések nem az előre megbeszéltek szerint történtek, így érdemi észrevételeket nem tudtak tenni.

„Körülbelül két hete voltam polgármester úrnál, a fő számokról egyeztettünk, azonban ebbe csak betekintést nyerhettem. Kész anyagot sem én, sem többi képviselőtársam nem kapott. Az egyeztetés hiányát mindenképp sérelmezzük. Jól látható, hogy ez a költségvetés a megszorítások költségvetése, és annak fényében, hogy a politikai álláshelyekre szánt pénzösszegek csökkentéséről nem hallottunk, úgy nehezen elfogadható az, hogy a civil szervezetek, sportszervezetek, egyházak, de akár a közbiztonság részére is kevesebb pénz fog jutni ebben az évben” - mondta dr. Csuzda Gábor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

Arról, hogy a város milyen mértékű kompenzációt kaphat a kormánytól a kiesett bevételek ellensúlyozására, április közepén születhet döntés. Az érintett települések vezetői az első egyeztetésen már túl vannak, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egyéni konzultációkat is folytat majd velük.

Vissza