A Te Valentinod (képgalériával)2021. február 12. (péntek) 19:00 - Aktuálisnews/10073_0_300.jpgSzent Valentin ünnepe idén vasárnapra esik, ami a szerelmesek napja. Ilyenkor a párkapcsolatban élők virággal, édességgel, apró ajándéktárgyakkal lepik meg egymást. Idén a járvány miatt ugyan nem ülhetünk be egy romantikus vacsorára, de azért így is emlékezetessé tehetjük ezt a napot. A helyi virágkereskedők is széles kínálattal várják az ajándékozni szándékozókat.

Valamennyien másként gondolunk a szerelmesek napjára. Vannak, akik várják, míg mások nem ünnepelnek február 14-én. Szent Valentin ünnepét hazánkban 1990 óta tartják. Nálunk azonban inkább Bálint-napként említik. Érdemes kiemelni, hogy a 3. században élt Bálint püspököt nem csak a szerelmesek, hanem a lelki betegek, és az epilepsziával élők védőszentjeként is számon tartják. Ám nevéhez egyéb érdekességek is kapcsolódnak. Erről, és sok egyébről Darvayné Vincze Tímea múzeumpedagógus beszélt.

„A császár szerint a fiatal férfiak nem voltak alkalmasak teljes értékű katonaságra, ha nősek voltak, vagy családjuk volt. Ezért megtiltotta a házasodásukat. Valentin püspök azonban felvállalta azt, hogy keresztény módon összeadja a fiatal párokat akkor is, ha a férfiak katonák” - mondta Darvayné Vincze Tímea, az Ózdi Muzeális Gyűjtemény múzeumpedagógusa.

Bálint püspök az általa összeadott párokat a saját kertjében termő virágokkal ajándékozta meg. Napjainkban ilyen ajándékkal elsősorban a férfiak lepik meg szerelmüket. Ehhez a virágkereskedők is alkalmazkodnak, és széles kínálattal várják az üzletbe betérőket. Évről-évre változás figyelhető meg abban, hogy éppen mi a sláger. Ám az ilyenkor klasszikusnak számító virágfajták iránt is nagy a kereslet.

„Most is még a virág box az, ami vezeti a mezőnyt. Azt nagyon kedvelik, mert van, aki maradandót kér. Most már vannak nagyon finom selyemvirágok is. Most pedig megjelent egy újabb trend, az örök rózsa, egy kezelt élő rózsa, ami évekig eltart. Ezt kis boxokban el tudjuk készíteni. Tehát búrába, ami nem hagyja, hogy porosodjon a virág” - nyilatkozta Hercska Istvánné, virágkereskedő, a Joli Virágbolt üzletvezetője.

Persze a vörös rózsa a mai napig is sláger, de azok a vásárlók sem távoznak üres kézzel, akik a tavaszi virágokat kedvelik. Hiszen ilyenkor már kapható a tulipán, a frézia, és a jácint is, amelyekből színes csokrokat készíttethetünk kedvesünknek. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy a hölgyek is virággal lepik meg párjukat. Szilvia és László már másfél éve vannak együtt. Ők megtartják a Valentin napot, és ajándékkal is kedveskednek egymásnak. Ilyenkor általában el is utaznak valahová. Számukra azonban nem csak ez az egy nap szól a szerelemről.

„Minden nap ez van, mert nekünk nincsen gyermekünk. Csak ketten vagyunk, úgyhogy mi egymásnak vagyunk” - fogalmazott Papp László.

Balázs Csabáné gyermekei ajándékkal lepik meg feleségeiket, ő viszont nem ünnepli a Valentin-napot.

„Jó szerelmesnek lenni, úgyhogy biztos, akik ezt szokták tartani, ilyenkor egy kicsit előtérbe kerülnek az érzelmek” - emelte ki Balázs Csabáné.

Szokás még, hogy a szerelmesek összetartozásuk jelképeként egy-egy lakatot helyeznek el. Ózdon 2016 februárjában, a Házasság Hete programsorozat keretein belül avatták fel a Városház téren a szerelemlakat-fát. Ennek köszönhetően az ózdi párok így is kinyilváníthatják érzéseiket. Ám a szerelmünkre, édesanyánkra, a gyermekünkre egy évben nem csak egyszer kell figyelmet fordítanunk. Minden nap éreztessük velük, hogy fontosak számunkra.


0073_0_t 0073_1_t 0073_2_t 0073_3_t
0073_4_t 0073_5_t
Vissza